2014-09-25 13:29:10

Unokája döntésére vár Pécsi Ildikó

Pártos Csilla és férje a fiuk döntésére bízzák, hogy melyikükkel szeretne élni.

Drámai napokat él át Pécsi Ildikó menye, Pártos Csilla. Könnyen lehet, hogy nemcsak az otthonát, hanem a fiát is elveszítheti. Ugyan Szűcs Csabával közös fiuk, a 16 esztendôs Csabi egyelőre édesanyjával, Pártos Csillával él, ám nem biztos hogy ez így is marad.

– Ügyfelem és férje abban már megegyeztek, hogy mindketten elsődlegesen a gyermek érdekeit tartják szem előtt – mondta a Borsnak dr. Gerencsér András, Pártos Csilla ügyvédje, aki korábban úgy nyilatkozott lapunknak, semmiképp sem lesz vita abban, hogy a kamasz az édesanyjával marad. Hiszen az édesapja eddig is akkor hozta-vitte, amikor akarta. Most azonban nem várt fordulat történt: – A fiuk döntésére bízzák, hogy melyikükkel szeretne élni. Úgy tudom, ő még nem választott – tette hozzá az ügyvéd.

Pártos Csilla egyébként is nehéz helyzetben van. Anyósa budai luxusvillájában él a fiával, amely szintén vita tárgyát képezi a bontóperben. A bankhitelek és a közös vagyon elosztása sem könnyíti meg a válásukat. De valószínűleg az anyagiak mind mellékesek az édesanya számára, aki most egyetlen gyermeke döntése miatt izgul.

Hasonlóan érezhet a híres nagymama is, aki a Bors információi szerint az elmúlt időszakban alig találkozhatott imádott unokájával. A hírek szerint el volt tőle tiltva, bár erről Pécsi Ildikó soha nem beszélt.

Egykor jó volt a viszony

Évekkel ezelőtt Pécsi unokájával együtt adott interjút az RTL Klubnak, Csabi kézilabdaedzésén. A fiú akkor arról is beszélt: megfordult a fejében, hogy esetleg színész legyen. – A nagymama azt mondja, ügyes vagyok abban is, mert szeretek verseket mondani, de hogy ezzel komolyan foglalkozzam, annyira nem izgat – nyilatkozta akkor a fiú, akit a sport jobban vonzott.  

 

forrás: borsonline.hu