2012-02-09 11:28:58
Hulé Éva: emlékezz a lövésre, Edit!
Puskaporos hangulatban zajlott a szembesítés, ahol Zámbó Jimmy özvegye, Edit asszony és az egykori barát, Hulé Éva felelevenítette az énekes halálának napját.
2011.05.04.
Feszülten várakozott tegnap délelőtt Zámbó Edit a Teve utcai Rendőrpalota előtt ügyvédjét várva. Együtt mentek be a BRFK-ra, hogy részt vegyenek a szembesítésen, amelyen azt vizsgálták, mi történt Jimmyvel a végzetes éjszakán. Hulé Éva fél órával később érkezett, a mozgássérült asszonyt civil ruhás rendőrök szállították. Mint ismert, a popsztár tíz éve az akkori, lezárt nyomozás szerint főbe lőtte magát. Egykori jó barátja, Hulé Éva, aki szintén jelen volt azon az estén, tavaly nyáron bement a rendőrségre, és új, terhelő tanúvallomást tett Zámbó Editre.
Információink szerint rendkívül feszült hangulatban zajlott a tegnapi zárt meghallgatás, Edit asszony és Hulé Éva emelt hangon beszélt egymással, amint felelevenítették az utolsó órákat.
– Emlékezz, Edit, hogy történt, emlékezz, hogy sült el a fegyver! – mondta többször Hulé Éva. Az özvegy kikérte magának a feltételezést. A szembesítés végén külön liftbe szálltak be, már várta őket a sajtó. Hulé Évát ez nem zavarta, ám Edit asszony felcsattant, így ő egy másik kijáraton távozott ügyvédjével, aki előtte kijelentette a sajtó munkatársainak, hogy bizonyos kultúrkörökben ilyenkor kivernék a kamerát az operatőr kezéből... Így hát ők nem nyilatkoztak, ám Hulé ügyvédje, dr. Gerencsér András lapunknak elmondta, hogy a szembesítés nem vezetett eredményre.
– Nem sikerült tisztázni a tíz éve történt eseményeket, mindkét fél máshogy emlékezik a történtekre – mondta lapunknak az ügyvéd. Amikor megláttam Editet, azonnal felidéződött bennem az az éjszaka – tette hozzá Hulé Éva. Innentől kezdve a nyomozó hatóságokon múlik, hogyan tovább.
Forrás: bors.hu