2016-06-21 10:27:37

Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát

Pártos Csilla ügyvédje elárulta: ő és ügyfele elégedettek az ítélettel, és teljesen jogosnak tartják az összeget.

Úgy tűnik, végre véget érhet Pártos Csilla és Pécsi Ildikó kálváriája, bár valószínűleg nem a színésznő szájíze szerint: volt menye ugyanis milliós gyerektartást kap. 

2014 februárja óta húzódott a válóper Pártos Csilla és volt férje, Sz. Csaba között, ám most úgy tűnik, végre sikerült lezárni az ügyet – ha csak részben is. Az ítéletnek azonban valószínűleg csak az egyik fél örül.

A bíróság döntése szerint Pécsi Ildikó fiának tartásdíjat kell fizetnie volt felesége részére közös gyermekük, Csabika után. Az apa eddig is támogatta fiát, de havi 20 ezer forintnál többet nem volt hajlandó adni neki. A bíróság korábban 60 ezer forintban állapította meg a fizetendő összeget, ehhez képest most majd a dupláját, 115 ezer forintot ítélt Pártos Csilla és fia számára havonta.

Ha ez nem lenne elég Pécsi családjának, fiának visszamenőleg is ki kell fizetnie a megítélt összeget, ami 1,4 millió forintos összeget jelent számára. Ráadásul Pártos Csilla és fia maradhat a házban, ahonnan Pécsi Ildikó korábban ki akarta lakoltatni.

Pártos Csilla ügyvédje elárulta: ő és ügyfele elégedettek az ítélettel, és teljesen jogosnak tartják az összeget.

Nem zárult azonban még teljesen le a pereskedés, hiszen a gyermektartás után most következik a nagyobb falat: a vagyonmegosztási per. Ebből már a válási papírok beadása óta komoly vita van a két fél között: Pártos Csilla szerint férje jogtalanul ajándékozta el a házasságuk alatt megszerzett ingatlanokat, amelyek közös tulajdont képeznek.

Sajnos évekig elhúzódhat a vagyonmegosztási per, hiszen a vizsgálatoknak ki kell derítenie, hogy mi történt a házastársi közös vagyonnal. Hogy ez meddig tart, ezt nehéz megjósolni” – mondta a Borsnak Pártos Csilla ügyvédje.

forrás: rcnews.hu